cserko suli nev

Élménybeszámolók

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZENTISTVÁNTELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÍNJÁTSZÓKÖRÉNEK NAGYSZALONTAI SZEREPLÉSÉRŐL, ÉS KIRÁNDULÁSÁRÓL sitelogo bga

A Bethlen Gábor alap támogatásával sikerült megvalósítanunk azt az elképzelésünket, amelyben a Szentistvántelepi Iskola színjátszó csoportja 2014 október 2-5-ig Nagyszalontán, a Dévai Szt. Ferenc Alapítvány által fenntartott Béke Királynője Gyermekotthonban előadhatta Fésüs Éva: Csaló az üveghegyen c. meseregényének dramatizált zenés, énekes változatát. 26 fővel mentünk, ebből 3 felnőtt kísérő, egy zenész, aki élőzenével, gitárral kísérte a musical dalait. Az előadás után kézműves foglalkozásokat vezettek le a tanulóink az otthon gyermekei számára, majd közös játékra, ismerkedésre volt lehetőség. Másnap megnéztük a 1,5 órányi buszos távolságra lévő Medvés-barlangot, ami egy nemrég feltárt egyedülállóan izgalmas archeológiai érdekesség. Délután újra együttes játék volt, majd egy közös vacsora, a gyermekotthon házainál való vendégeskedés zárta a napot. Utolsó napra takarítás, Nagyszalonta megnézése és egy érzékeny búcsú jutott.

Célkitűzéseink a következők voltak:

  1. 1.Színjátszó csoportunk megoszthassa még egyszer az év során betanult színdarabot. (Először a saját iskolánk diákjainak és a szülőknek mutatták be.)
  2. 2.A színjátszó csoport tagjai megtapasztalhassák azt, hogy amit alkottak, az érték, érdemes arra, hogy energiát, időt, munkát fektessenek be, hosszú távú gondolkodásra, cselekvésre nevel. Erre az értékre szüksége van másnak is, ismeretlen gyerekek, fiatalok is értékelik.
  3. 3.Ezáltal nyíljon ki a világ egy eddig ismeretlen része, új barátságok, kapcsolatteremtési lehetőségek nyíljanak meg.
  4. 4.A határon túli nehézsorsú magyar, román és roma fiatalok gyermekotthoni életébe kapjanak betekintést.
  5. 5.Rácsodálkozzanak a határon túli magyar kulturális és természeti értékekre.

Részletes beszámoló:

2014 Október 2-án buszra szállt a színjátszó csoport, ezen a szép nyárias reggelen. Romániába érkezve azonban a Bihari-hegységeben már láttuk, hogy „őszbe csavarodott a természet feje”. Ha már Nagyszalontára készültünk, egy kis hangolódásnak a hosszú busz út alatt mindenki egy választott Arany János balladát vagy verset olvasott föl, amire már otthon felkészült. Már d.u. 4 órára Nagyszalontán is voltunk. A katolikus plébánián szálltunk meg, de még délután próbáltunk a közeli Magyarok Háza színpadán. Másnap elkészült a díszlet, technikai háttér, főpróba és kora délután előadás. Óriási siker volt, hosszú taps követte, virágok... Gyerekeink meghatódtak az őszinte tetszésnyilvánításon, lenyűgözte őket a régies, gyönyörű színpad igazi függönytechnikával, súgólyukkal. Ami azonban ezt követte, az volt aztán az igazi élmény. Már minden szereplő ismert volt legalább a szerepbéli nevén a közel 100 otthon lakó számára, így már meg is volt a kapcsolat.  Kicsik, nagyok lelkesen vettek részt kézműves foglalkozásainkon, színjátszóink által levezetett közösségi játékainkon. Voltak, akiket leginkább az udvar végében tartott háziállatok érdekeltek, akadtak kis szakértő idegenvezetők is melléjük.

Megkapó volt az otthon gyerekeinek vendégszeretete, háziassága, rendezettsége. Az otthon légköre jól körülhatárolt, szervezett és fegyelmezett életmódról tanúskodott. A mi gyermekeinknek is feltűnt az a természetes segítőkészség, udvariasság és a részvétel a házimunkákban kicsik és nagyok részéről egyaránt. Felejthetetlen volt esténként a megosztás, amit szűk körben, csak a színjátszókkal tartottunk. Ilyenkor az összes színjátszó röviden összefoglalta az aznapi élményeit, tapasztalatait. Ekkor derült fény arra, milyen mélyen érintette őket a nehéz sorsú gyermekek törekvése, életvidámsága, nyitottsága.

Másnap tekintettük meg a Medve-barlangot, ezalatt áthaladtunk az őszülő zimankós bihari tájon. A barlang közelében különös gombákat találtunk, de a cseppkőbarlang a régen kipusztult barlangi medvecsontvázakkal is nagy hatással volt a gyerekekre. Majd a „Családi kör”-ből ismert Csonka régi tornyát néztük meg, Arany János szobrát, Nagyszalonta nevezetességeit.

A helyi médiában megjelent a gyerekek cikke, majd egy riportban a színjátszó vezetője nyilatkozott a témában a VKC-TV-nek. Erről cikk is készült a helyi újságban. Az iskolai adventi műsorban több százan láthatták a beszámolót, ami a helyi TV-ben is látható volt. Ezt a gyerekekkel együtt, vetített képekkel, videoklippel, színjátszással adtunk elő. A színjátszók tablókat is készítettek az útról, amit az iskolában állítottunk ki. 

Célkitűzéseinket 100% ban teljesítettük. Sok olyan hozadéka is van a turnénknak, amire nem is számítottunk. Sok eleven facebook kapcsolat, színjátszóink új lendülete, magas szakmai színvonalra való törekvés. Iskolánk, és más iskolák számára is jó példa lehet ez az akció a határon túli magyarokkal történő kapcsolat felvételre.

Budakalász, 2015. március 18.

Wettsteinné Andrásfalvy Etelka


Nyári angol tábor

p1050370

Ezen a nyáron a hagyományos angol táborunkat Tiszaföldváron tartottuk. A táborban 37 tanuló vett részt, akiknek délelőtt csoportbontásban 20 angol órája volt.  A délutánokat a nyári forróságban a strandon töltöttük, és úszóversenyt, röplabda, illetve foci bajnokságot rendeztünk.

A délelőtt megtanult anyagot játékos formában, szókereső játék keretében gyakoroltuk.

Számháború, pusztai naplemente, kirándulás a közeli halastavakhoz, illetve játékos vetélkedők színesítették még a programot. Az ÖKO-divatbemutatóval kapcsolódtunk iskolánk szemléletéhez. A tábor végén a gyerekek egy teszt keretében számot adtak a héten megtanult anyagból. Táborunkat ebben az évben is az Oxford kiadó támogatta, így tanulóink angol nyelvű könyveket kaptak ajándékba a tábor végén, elismerve az egész héten mutatott szorgalmas, aktív munkájukat.

Az alsós angol tábort a Balatonon rendeztük meg, amelyen első alkalommal vettek részt másodikos és harmadikos kisdiákok. Itt fontos volt a játékosság, de emellett komoly alapozó munkát végeztünk. A gyerekek itt is aktívan vettek részt az angol foglalkozásokon, de szívesen használták az angol társasjátékokat, és a fejlesztő játékokat is. Ebben a táborban a Balaton nyújtotta a felüdülést az angol órák után. A várépítő versenynek és az Egy perc és nyersz vetélkedőnek nagy sikere volt a kis alsósok körében is. A tábor végén természetesen ők is a megérdemelt angol nyelvű könyvekkel térhettek haza.
Remélem, hogy a táborban mutatott lelkesedésük az angol nyelv iránt a következő években is folytatódni fog.

                                                                                                                           Judit néni

A Galériában található képek magukért beszélnek! >>>

p1050412